„A múltat nem lehet tőlünk elvenni.
De az csak akkor a miénk, ha ismerjük.”
-Nemerkürty István
Vályi Gyula 1855. január 25-én született Marosvásárhelyen. Édesapja Vályi Károly a Református Kollégiumban Bolyai Farkasnak tanítványa. Előbb postamester majd a jogi diploma megszerzése után a város ítélőbírója és a református egyház kurátora volt. Édesanyja Dózsa (Dósa) Ráchel, Dózsa Györgynek, az 1514-es parasztlázadás vezérének, nyolcad rendű unokahúga.
A Vályi család házában volt majdnem 100 éven át Marosvásárhely első postája. A család három gyermeke érte meg a felnőtt kort. Gábor (1844-1926) az 1872-ben alapított kolozsvári egyetem jog- és államtudományi karának nagy tekintélyű professzora az egyetem megalakulásától harminchárom éven át, Róza (1851-1900), aki Dósa Miklóshoz a Dósa Elek fiához ment férjhez, (Dósa Elek a marosvásárhelyi jogi akadémia tanára volt 1870 előtt) és Gyula. Vályi Gyula gyerekkorát beárnyékolta egy baleset. Még négy éves sem volt, amikor egy esés következtében jobb lába eltörött. A gondatlan orvosi kezelés miatt sánta maradt. A Marosvásárhelyi Református Kollégiumban tanult 1861-től 1873-ig és elvégezte a „felső tanoda bölcselmi osztályait” is. Kisiskolás koráról Réthy Mór így vélekedett: „Az elemi és gimnáziumi osztályokban egyaránt minden tárgyból kitűnő előmenetelt tanúsított, és tanárai, köztük Mentovich Ferenc, a matematika és fizika lelkes és tudós professzora is róla a legnagyobb csodálattal beszéltek.” 1877-ben végezte el a kolozsvári egyetemet és matematika-fizika szakos tanári oklevelet szerzett. Nagy hatással voltak rá Réthy Mór és Martin Lajos tanárai. Közbenjárásukra, ösztöndíjat kapott a berlini egyetemre, ahol K. Weierstrass, E. Kummer és L. Kronecker előadásait hallgatva, két év (1878 -80) alatt kutató tudóssá fejlődött. A kor aktuális kutatási területe a légcsavarok hatékonyságának elmélete volt, mivel eben az időben kezdték gyártani a motoros hajókat és a repülőgépeket. Elsőként jött rá, hogy hiányzik az ehhez szükséges matematikai elmélet és megalkotta a másodrendű parciális differenciális egyenletek elméletét. E dolgozatát 1880-ban közölte. A dolgozat hatalmas visszhangot keltett. Ennek köszönhetően, 1881 februárjában, huszonhatodik évesen „bölcsész tudorrá” azaz a matematikai tudományok doktorává avatták. Az elmélet fontossága abban rejlik, hogy ennek segítségével határozzák meg a légcsavar felületi alakját a minél nagyobb hatékonyság érdekében. Matematikai munkáinak nagy része a projektiv geometria tárgyköréhez tartozik. Több tudományos közleményben foglalkozott a többszörösen perspektiv helyzetű háromszögekkel, de tanulmányozta a többszörösen perspektiv tetraédereket is. Kutatásai kiterjedtek az elemi matematika és a számelmélet területére is. Tudományos dolgozatainak egy részét a Mathematikai és Physikai Lapokban közölte. Érdemeinek elismeréseként 1891-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. Harminc évig volt a Kolozsvári Tudományegyetem köztiszteletnek örvendő tanára. Didaktikai tevékenységének jelentősége nem marad el kutatási eredményeitől. Az Appendixről tartott előadássorozata nagymértékben hozzájárult a Bolyai János felfedezésének, a hiperbolikus geometriának az ismertetéséhez. Egész életében nagy hátrányt jelentett látóideg sorvadása. E miatt lassan elveszítette látását. Fizetett felolvasók segítségével értesült a tudományos és köznapi újdonságokról.
Élete során több anyagi veszteség is érte. Bankbetétje odaveszett, a tanítványainak adott kölcsönöket nem kapta vissza. Kevés megtakarított pénzét két felé osztotta: 10 000 koronát a Tudományos Akadémiának, 20000 koronát pedig a kolozsvári egyetem matematika és természettudományi karának hagyta ösztöndíjalapra.
1911-ben saját kérésére vonult nyugdíjba. Mivel az ellátásáról gondoskodó jó testvér, Róza már nem élt, bátyjához, Gáborhoz költözött. Itt élte élete utolsó két évét. E házban ma a vasúti korház működik. Falán emléktábla jelzi, hogy itt halt meg Vályi Gyula 1913. október 13-án. A Házsongárdi temetőben nyugszik.
Réthy Mór így emlékezik vissza: „Nála munkaszeretőbb, őszintébb, igazabb embert, ragaszkodóbb s önzetlenebb barátot nem ismertem; részt vett barátai örömében és bánatában, s ha valamely kérdésben barátja hozzáfordult, az ő tudományának mélysége és bámulatos nagy esze rendesen megtalálta, és igaz, jó szíve, egyenes lelke meg is adta a helyes választ. Mint kolléga, mindenkor igazságos, concilians és figyelmes volt; soha senkit meg nem bántott, és ha valakinek, akkor neki bizonyára soha ellensége nem akadt. ... Minden tekintetben elsőrendű ember volt, nyugodt, okos, higgadt, tetőtől talpig jó, egyszóval a bölcs, becsületes magyar ember mintaképe.”
(dr. Weszely Tibor és dr. Oláh-Gál Róbert közleményei alapján)
